Sík Sándor Pesten születet 1889. január 20-án. Gödöllőn nevelkedett és ezt is tartotta igazi otthonának.
Édesapja Sík Sándor ügyvéd, édesanyja Winternitz Flóra, aki zsidó vallású volt, de még gyermekei születése előtt áttért a katolikus hitre.
Sík Sándor születésekor első három testvére egyszerre hunyt el skarlátban. Így ő lett a legidősebb gyermek. Még négy testvére született, Endre, Ilma, Flóra és Miklós. A gödölllői évekre úgy emlékezett vissza, hogy a “tornyos házat” szeretet, vidámság és vallásos légkör töltötte be.
Szerette a Gödöllőn eltöltött éveket, bejártak a királyi kastély nagy parkjába, mikor a királyi család nem tartózkodott otthon. Látta még I. Ferenc Józsefet vadászatra indulni, vagy Erzsébet királynét fekete ruhában, szomorúan sétálni az isaszegi úton.
Az első osztályt Pesten végezte egy magániskolában, a mai Semmelweis utcában. Ez közel volt az akkori Pipa utcához (ma Erkel utca), ahol akkoriban laktak. A másodikat, harmadikat és negyediket szintén magán úton, de már Gödöllőn végezte el. Ekkor egész évben kint laktak a “tornyos házban”.
Sándort édesapja pap barátai tanácsára a pesti piarista gimnáziumba íratta be, ahova vonattal járt be naponta Gödöllőről. Öt évig volt a gimnázium tanulója.
A családja és az iskola jó kapcsolatban voltak. Édesanyja gyakran bejárt a fiáról érdeklődni, és néhány tanár többször is ellátogatott a Sík családhoz. Palásti Gyula, aki osztályfőnöke és magyar-latin tanára volt, nagyban hozzájárult, hogy Sándor piarista lett.
Ötödikes korában szülei úgy gondolták, hogy majd ügyvéd lesz belőle. Mikor Sándor ezt megtudta, egyértelműen kijelentette, hogy ő piarista szeretne lenni. Édesanyja nem ellenkezett, ezért hát ötödikes korában kérte felvételét a rendbe. A tanári kar ajánlotta a fölvételét. A noviciátus éviben ismét magántanulóként végezte el a váci gimnázium VI. osztályát jeles eredménnyel.
Mivel édesapja korán meghalt, így a családnak anyagi gondokkal kellett szembenéznie, Édesanyja Sándorra, mint legidősebb gyermekére támaszkodhatott. Ő volt édesanyja bizalmas, aki már fel tudta fogni ésszel, hogy árvák és szegények lettek. El kellett adni a gödöllői házat.
Kecsekemétre került, ahol Zimányi Gyula hittanár lett a prefektusa, gyóntatója, aki egész életére döntő hatással volt. Ő volt, aki megnyugtatta, hogy költői érzéke, és a költészet iránti érkelődése összeegyeztethető a választott papi hivatással, pályájával. Így lett Sándor szerzetes tanár és költő. Ezt a harmonikus egységbet egész élete során meg tudta őrizni.
Tanári pályáját a váci gimnáziumban kezdte meg. Az I/a osztályfőnöke volt, ahol magyart és latint tanított. Ezen kívül még két első osztályban tanított hittant és történelmet ötödikben. Fiatal kora miatt csak a tanév végén szentelték pappá.
1911-ben Münchenben egy könyvesbolt kirakatában látott meg egy német nyelvű cserkészkönyvet. Megvette és elolvasta. Később itthon a Zászlónk újságban olvasott a cserkészetről. Felvette a kapcsolatot a református ifjúsági egyesületek vezetőivel, akik a cserkészmozgalom meghonosítását tervezték, mivel ő is ennek a megszervezésén gondolkodott. Ebben az évben cserkészvezető tanfolyamot rendezett és vezetett. A mozgalom vallás-erkölcsi alapon indult és szigorúan az önkéntességen alapult.
Megalakult a Magyar Cserkészszövetség, melynek elnöke Sík Sándor lett. Ő képviselte a magyar cserkészetet az első cserkészvezető kongresszuson Párizsban.
A budapesti piarista gimnázium cserkészcsapatát is ő alapította az 1912/13-as tanévben.
Első mozgó táborozásuk a vági tutajozás volt. Megismételték a vági tutaj-útját 1909-ből, melyen Sándor is részt vett és melynek élményeiből írta “A Vág ritmusai” c. költeményét.
Sík Sándor volt a megyeri dombokon rendezett Nemzeti Nagytábor parancsnoka, melyen 8000 cserkész vett részt 1926-ban. A tábort BiPi helyettese, Lord Hampton is meglátogatta. Ennek a tábornak köszönhetjük a Megyeri hitvallás c. verset.
Az 1933-as gödöllői jamboreet Teleki Pállal együtt Sík Sándor vezette.
1935-től folyóiratot indítottak Táborkereszt címen (alcíme: Katolikus cserkészvezetők lapja), azzal a céllal, hogy az a cserkészeten belüli katolikus vallásos nevelés céljait szolgálja. Ahogy Sík Sándor fogalmazott: a Táborkereszt „tulajdonképp nem más, mint katolikus cserkészeknek egy … állandó konferenciája”.
Teológiai és egyetemi tanulmányait Pesten folytatta, magyar, latin és görög nyelvet választva. Kalazantinum prefektusa és spirituálisa Zimányi Gyula lett a második évtől, és itt került Schütz Antal teológus lelki hatása alá.
Sík Sándor az alapvizsgát 1908. tavaszán magyar és latin nyelvből, ősszel pedig görög nyelvből tette le. A kalazantinumi tartózkodás negyedik évében tömeges vizsgák vártak rá, és ebben az évben mint helyettesítő tanár is dolgozott a gimnáziumban.
1910-ben szakvizsgát tett, majd májusban megszerezte a tanári oklevelet, egy hónap múlva pedig letette a doktori szigorlatot is.
Amikor a Cserkészvezetők könyvét a Magyar Cserkészszövetség kiadta, akkor nem csak a szerkesztésben vállalt szerepet, de megírta első részét is Radványi Kálmánnal együtt. Ez a könyv a cserkészet pedagógiájával foglalkozik: ismerteti célját, irányelveit. Egy tanulmányt is írt A cserkészet nevelő értéke címmel.
A Cserkészvezetők könyvét németre is lefordították. Sík Sándor egyszer Oberammergauban találkozott egy német kanonokkal, akiről kiderült, hogy cserkész. Ez megkérdezte tőle, ismeri-e a Cserkészvezetők könyvét, mert ő nagyon sokat tanult belőle. Sejtelme sem volt róla, hogy egyik írójával találkozott. Sík Sándor azt mondta erről a találkozóról, hogy ez volt a legnagyobb külföldi sikere.
1929-ben a szegedi tudományegyetemen kapott kinevezést a magyar irodalmi tanszékre, majd 1944 őszén Szegedről visszatért a budapesti rendházba. Az ostrom alatt is itt tartózkodott, majd nyolc rendtársával a Mária utcában lévő Kalocsai Iskolanővérek kollégiumába költöztek át. Az óvóhelyen példaadó pasztorizációs munkát végeztek, segítettek a rom-eltakarításban, hulladékok, döglött lovak elhurcolásában, krumplihordásban.
1947-ben Sík Sándor lett a magyar rend tartományfőnöke, 16 éven keresztül.
Atya és barát volt, soha senkit meg nem bántott volna egy szóval sem. Figyelmes volt a végletekig. Ha valakiről azt hallotta, hogy beteg, naponta is felkereste. Halála előtt 10 nappal még átbotorkált, ápolói ellenzése dacára, egyik volt asszisztenséhez, hogy viszonozza látogatását, mert ez így illik. Alázatos, szerény és igénytelen volt. Tekintélyes keresetéből szinte semmit sem költött magára, és ha nem vigyáztak volna rá, semmije sem lett volna. Pénzét, ruháit azoknak adta, akik rászorultaknak látszottak. A felebaráti szeretetet nemcsak szóval hirdette, hanem evangéliumi lelkülettel gyakorolta is.
„A szeretet nem tud határokat, mindenkit, mindent magához ölel, és kifosztani vágyik önmagát, és odaadni mindent és magát, és mindenkinek lenni mindene.”
Aranymiséje 1961. július 1-én a budapesti piarista kápolnában volt és július 2-án a Knézits utcában, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek kápolnájában.
Állapota rosszabbodott, érelmeszesedéssel küzdött, látása és hallása romlott, mozgása nehézkessé vált, de szellem frissességét megőrizte bár emlékezete olyakor kihagyott.
“Szavak, szavak, búcsúzom tőletek,
Egymásután, mint halni készülő
Fiaitól az árvuló szülő,
Minden nap egy-egy új szót temetek.”
(Búcsú a szavaktól, 1959)
Augusztusban visszatért a rendházba, rendtársai közé. Amíg tudta, látogatta a szentmiséket, de egyre inkább segítségre és felügyeletre szorult. Sokat pihent, de közben új verseskötetével is foglalkozott.
Szeptember 18-án összeesett, és ettől kezdve már csak feküdni tudott.
Részesült a betegek szentségében, és a Vatikánból szeptember 22-én táviratot kapott, melyben a Szentatya apostoli áldásban részesítette a nagybeteg rendfőnököt.
Panaszszót nem hallottak tőle, nem lehet tudni, hogy szenvedett-e, de ezekben a napokban nagyon csendes volt. Láthatóan fájt neki hangjának elvesztése. Húga vele imádkozott ágyánál.
Szeptember 27-én háromszor is megkérdezte, hogy mennyi az idő. Utoljára este 7 órakor. Utána már nem szólt többet. Másnap reggel, 8 óra előtt egy mélyebb sóhajtással visszaadta lelkét Teremtőjének, 1963. szeptember 28-án, korának 75., szerzetesi életének 61. és áldozópapságának 53. évében.
Légy résen! 